„Nagy segítség ez az eszköz, megkönnyíti az ember életét szellemileg és fizikailag”

Az ewiCare Medical Center tartós megoldást biztosít mindazoknak, akik visszatérő hasi-, illetve mellkasi folyadékgyülemük miatt rendszeres kórházi kezelésre kényszerülnek. A tartós katéter kiváltja a kórházi tartózkodásokat azáltal, hogy lehetővé teszi az ismételt otthoni folyadéklebocsátást. Alábbi beszélgetésünk két szálon halad, mivel nemcsak H. Gyula vall a katéterbeültetésnek köszönhető életminőség-javulásról, hanem lánya, H. Nóra szempontjából is bepillantást […]
Tartós segítség a jobb életminőségért – avagy betegek üzenetei betegtársaiknak

Február 11-e a betegek világnapja. Ha valakinek az egészségi állapotában negatív változás következik be, az kihat – a biológiai vetületeken túl – lelki, mentális állapotára, szociális helyzetére. A betegség az élet minden fontos területén olyan hosszabb-rövidebb ideig tartó átalakulást idézhet elő, amelyet az érintett komoly akadályként élhet meg mindennapi élete, tervei megvalósításában. Hosszan lehetne sorolni […]
Csak beültetéskor van szükség beavatkozásra

Az újratermelődő hasi, illetve mellkasi folyadékgyülem komoly panaszokat okozhat, melyek még inkább megnehezítik az egyébként is súlyos betegséggel küzdők mindennapjait. A folyadék eltávolítása ezért kiemelt szerepet kap az életükben, és sajnos egyben kórházi beavatkozások sorát jelentheti számukra. Az ewiCare rendelő a rendszeresen felgyülemlő folyadék kíméletes és kényelmes eltávolítására nyújt megoldást: tartós katéter beültetésével a beteg […]
„Praxisom során nagyon sok daganatos beteget gyógyítottam..”

Dr. Házas József nyugdíjas belgyógyásszal beszélgettünk annak apropóján, hogy hozzátartozóként érkezett az ewiCare rendelőbe: feleségének tartós katéterre volt szüksége az újratermelődő hasűri folyadékgyülem miatt. Arról kérdeztük a beszélgetés elején, hogy milyen utat jártak végig e beavatkozásig. A feleségemnek van egy karcinomatózisa a hashártyáján, amely petefészekrákból ered. Másfél éve, novemberben került felismerésre, de már szinte extrém […]
„Megszoktam, hogy ez egy segédeszköz.”

Mária nehézségek sorát élte át az elmúlt években: melldaganat, mellhártyatumor, műtétek, kezelések… Mindezek mellett ráadásul visszatérően felgyülemlő folyadék jelent meg a mellüregében, mely jelentős mértékben rontotta közérzetét, erőnlétét. Mivel a mellkasi folyadékgyülem kórházi kezelése nem bizonyult járható útnak, szüksége volt egy olyan segítségre, amely tartós megoldást, jó életminőséget jelenthet számára – így találta meg az […]
„Nagyon nagy biztonságot adott, hogy én ezt itthon tudom csinálni”

Segítés és segítségre szorulás – kialakulhatnak olyan periódusok az élet során, amikor mindkettő főszerepet követel magának, arra késztetve az embert, hogy ne csak segítőként tekintsen magára, hanem betegként is. Lepesi Veronika 36 évesen már sok tapasztalattal rendelkezik mindkettőt illetően: segítő szakmában dolgozik, 2021-ben pedig kétoldali petefészek-daganatot diagnosztizáltak nála. Műtét és kezelés következett, majd egy vizsgálaton […]
„Mindig kitart az ember, és utána megjelennek a problémák”

Az alábbi beszélgetésben egy olyan történet bontakozik ki, melyen átsugárzik az élet sokrétűsége, az örömteli és megrendítő események, fordulatok sokszor nehezen értelmezhető viszonya. A szakmai és a személyes élet nagy vállalkozásairól beszélgettünk dr. Bertók Gabriella gyermekfogorvossal, aki a szeptemberi hónap folyamán tartós mellkasi katéter beültetésére érkezett az ewiCare rendelőbe. Beszélgetésünk apropója az a minimálisan invazív […]
Brassó és Budapest között – a remény és a bizalom útján 2023

A Brassóban élő Mária 2023 májusában különleges beavatkozáson esett át az ewiCare rendelőjében. Ennek következtében a felgyülemlő hasűri folyadékot otthon, a családtagok segítségével tudja lebocsátani. Előzményekről, utazásról, illetve a beavatkozásról egy hónappal később beszélgettünk vele. Annak ellenére, hogy Mária több súlyos betegséggel küzd, beszélgetésünk során hangja élénk, energikus, a nehézségektől meg nem riadó személyiségről árulkodik. […]
Ötven nap alatt a Föld körül… daganatos betegséggel 2023

Cadart Máriával tavaly (2022 novemberében) készítettünk interjút, akkor betegségéről (gyomor- és petefészek-daganatáról) és a frissen beültetett katéter használatáról mesélt. Néhány hónappal később, 2023 márciusában újra elbeszélgettünk vele, miután egy hosszú, szinte kalandregénybe illő utazás során hazaérkezett Melbourne-be… A legutóbbi beszélgetés óta Ön visszatért Ausztráliába – ha jól tudom, hajón… Így van. Kiderült, több orvossal is […]
„Sokat jelent, hogy könnyedén tudom lebocsátani a hasűri folyadékot.”

Cadart Mária (49) Ausztráliában élő magyar hölgy három hónapra érkezett haza szüleihez. Tervezett itthon tartózkodása vége felé puffadást, szorító érzést tapasztalt a hasában, majd egy kivizsgálás során daganatot találtak a gyomrában és a petefészkében. Szerette volna enyhíteni a szorító érzést otthoni körülmények között, ezért esett a választása a tartós katéterre. Cadart Máriával beszélgettünk a betegségéről, […]