fbpixel

Ascites, vagyis hasűri folyadékgyülem

Mi is az a hasvíz?

Az ascites (vagy a köznyelv szótára szerint hasvízkór) a hasüregben kóros mennyiségben felhalmozódó, különböző eredetű folyadék megnevezése. Mindkét nemben, bármely életkorban előfordulhat, elsősorban májbetegségek talaján alakul ki. Normál esetben a peritoneális térben mindössze 50-75ml folyadék található. A hasi vizenyő nem maga a betegség, hanem tünet, következmény: a hasüregben folyadék halmozódik fel.

Tünetet kiváltó körülmények

Daganatos betegeknél több oka lehet, ha hasvízkór alakul ki. Ezt okozhatja többek között a máj elégtelen működése (például májcirrózis vagy májáttétek miatt), a máj és a belek nyirokkeringésének akadályozottsága, veseelégtelenség vagy hashártyán kialakuló áttétes folyamat.
hasűri folyadékgyülem
ewicare medical center

A betegség végstádiumát sok kínzó tünet nehezíti. Ezeket azonban lehet kezelni, enyhíteni! „Nem beszélhetünk ugyanis szeretetteljes gondoskodásról és betegközpontú ellátásról, míg a beteg az elviselhetetlen fájdalmaktól (tünetektől) szenved.” (dr. Muszbek Katalin)
Súlyos panaszok esetén is igaz: lehetne másképp is! Keressen minket bizalommal!

hasviz megszuntetese

Ascites által okozott panaszok

A hasban akár több liternyi folyadék is felhalmozódhat. Az ascites mennyiségétől függően okozhat panaszokat, vagy maradhat tünetmentes. Amíg kevés – egy-két deciliter – a folyadék mennyisége, az nem okoz panaszt, legfeljebb ultrahanggal kimutatható. Minél több a folyadék, a tünetek annál inkább fokozódnak: a hasat elődomboríthatja, hasfeszülést, étvágytalanságot, teltségérzést okozhat, a kiváltó ok, betegség okozta panaszokon túl.

A hasfal kifeszül, a bőr elvékonyodik, a köldök elsimul, vagy kidomborodik. A hosszabb ideje fennálló és jelentősebb mennyiségű ascites esetén gyakran jelentkezik hasfali sérv, főleg a természetes predilekciós helyeken, illetve a korábbi hasi műtétek helyén, és néhány esetben inkontinenciát is okoz.

A légzési nehézségek főként fekvő állapotban jelentkeznek, mert a légzésben kulcsfontosságú rekeszizmot nyomja a hasvíz, ezért ilyenkor a félig ülő helyzetben való pihenés jelenthet könnyebbséget a betegnek addig is, amíg hascsapolással le nem szívják a problémát okozó folyadékot. (Nehézlégzést a tüdőben felhalmozódó folyadék is okozhat.)

Főleg a köldöksérv felett gyakran elvékonyodik, kifekélyesedik a bőr, spontán ruptura is lehetséges. A klinikai tüneteket az alapbetegség tünetei színesíthetik. Malignus betegséget kísérhet a jelentős fogyás, icterus vagy akár láz. Kialakulhat továbbá veseelégtelenség hepatopulmonalis szindróma, mellűri folyadék, nehézlégzéssel.

Az ultrahangvizsgálat mellett a hasvízből általában mintát is vesznek, hogy citológiai és bakteriológiai vizsgálatokkal meggyőződjenek arról, vannak-e a vizenyőben daganatsejtek, illetve fertőzésre utaló jelek, amelyek például antibiotikum kezelés indítását indokolják. Mintavételkor fertőtlenítést és érzéstelenítést követően egy tűvel a hasfalon keresztül jutnak be a folyadékhoz.
A nem infekciós, nem hepatorenális szindrómához társuló ascitest három súlyossági fokozatba sorolják:

I. Enyhe fokú ascites, ami csak UH-vizsgálattal mutatható ki.
II. Közepes mennyiségű ascites, ami a has mérsékelt fokú, szimmetrikus elődomborodását okozza.
III. Nagy mennyiségű, jelentős fokú hasfali disztenzióval járó, a has feszességét okozó ascites.

Tartós megoldás hasűri folyadékgyülem kezelésére

Az ascites előfordulása hazánkban

Erre vonatkozóan pontos adatokkal nem rendelkezünk. Az esetek 80-85%-ában májcirrhosis az alapbetegség, de ennek valódi prevalenciáját és incidenciáját sem ismerjük. A májdaganatok előfordulásában a férfi/nő arány 60%/40%, az éves átlag 935/630, összesen 1564 új eset, alapvetően stagnál az új megjelenések száma. A regiszter adataiból következtetve a májrákok miatti következményes ascites előfordulása évente mintegy 125-156 közötti esetre becsülhető. Az ovarium karcinómák mintegy harmada okoz különböző súlyosságú ascitest. A regiszter adatok alapján ebből az következik, hogy ovariumtumor miatt kialakuló malignus ascites legfeljebb 320 eset lehet évente.

Cél: a tünetek enyhítése; avagy az ascites kezelése

A hasvízkór kezelése tüneti, tehát a panaszok mérséklését szolgálja. Enyhébb esetekben elegendő lehet vízhajtók alkalmazása és diéta előírása a beteg számára. A diéta két legfontosabb pillére, hogy sószegény legyen és fehérjében gazdag. Emellett indokolt esetben csökkenteni kellhet a napi folyadékbevitelt is. Amennyiben ez nem elegendő, hascsapolásra kerülhet sor. Ez hasonlóan történik, mint a fentebb írt mintavételkor, csak amíg a diagnosztikus hascsapoláskor kis mennyiségű folyadékot távolítanak el, a terápiás hascsapolás esetén akár 2-10 liter ascitest is leszívhatnak, hogy ezzel szüntessék meg a panaszokat (ekkor infúzióval, vénás fehérjepótlás is történik, leggyakrabban albumin formájában). A hascsapolás eredményessége csak átmeneti: amennyiben a kiváltó okban nem történik változás, a folyadék újratermelődik.

Az ascites tehát önmagában nem gyógyítható, a kóros folyadéktermelődés akkor lassítható, ha az alapbetegséget, a kiváltó okot sikerül uralni, például a hashártya-gyulladást orvosolni vagy a hashártyán lévő áttétes gócok méretét és számát csökkenteni.

Tartós megoldás: ascites lebocsájtása hasüregbe ültetett katéterrel

A fentebb ismertetett hascsapolásokat váltja ki a hasvízkór tartós katéterrel történő kezelése. Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy egyetlen minimálisan invazív beavatkozással a páciens elkerülhesse a rendszeres kórházi kezeléseket, a rendszeres szúrásokat, és a minden alkalommal fennálló fertőzésveszélyt. A tartós katéter beültetését követően a páciens otthonában saját magának tudja tüneteit enyhíteni, kontrollálni.

Röviden az eljárásról

A visszatérő hasűri folyadékgyülemmel küzdő páciens hasüregébe tartós katéter kerül behelyezésre, az ehhez csatlakoztatható gravitációs tartállyal a beteg vagy hozzátartozója otthoni környezetben, saját magának tudja a folyadékot lecsapolni, saját maga tudja tüneteit kontrollálni, enyhítve ezzel kórházaink leterheltségét.

Maga a katéter egy vékony, puha szilikoncső, amely tartósan a hasüregben fekszik, nem kell cserélni. A katéterből kb. 10 cm látható, melynek végén a szelep – ha nem használjuk – bezárul.

Amikor a páciens érzi, hogy tünetei felerősödnek (pl.: nehezedik a légzése), csatlakoztatja a lecsapoláshoz szükséges tartályt, és a folyadék rövid idő alatt lefolyik. A páciens azonnal érezni fogja állapotának javulását. A tartályt – ha telítődött – le lehet választani a katéterről, amelyet kötszerrel rögzítünk a testhez, a ruházat alatt észrevétlenül és zavartalanul viselhető.

Az otthon elvégezhető folyadék-csapoláshoz szükséges steril kellékek egyszer használatosak, a betegnek minden alkalommal új szettet kell használnia. A folyadék lebocsájtásának lépéseit a pácienseknek megtanítjuk, különös tekintettel a higiénés körülményekre és a kötözésre.
Minden beteggel folyamatos kapcsolatot tartunk, hogy kontrolláljuk az alkalmanként lebocsájtott folyadék mennyiségét, és a páciens állapotát.

Visszatérő hasvíz kínozza?

Kizárólag az ewiCare rendelőben elérhető terápia

Habár évekkel ezelőtt indult eljárás Magyarországon arra, hogy a terápia elérhető legyen állami intézményekben minden beteg számára, a folyadékgyülemek tartós katéterrel történő, otthoni kezelését jelenleg nem támogatja a magyar társadalombiztosítás, a terápia kizárólag magánrendelőnkben érhető el, magán finanszírozásban.

„ …meglepődtem, hogy ez az eljárás milyen alaposan dokumentált, bevett kezelési forma a világon, amit más országok központilag finanszíroznak. Innen nézve mi magyarok, egyelőre hátrányos helyzetben vagyunk, mert ezt a palliatív kezelési módot nem támogatja az egészségügy, ami szerintem érzéketlenségre vall és változtatni kellene ezen” -mondja egyik páciensünk hozzátartozója, Sz. Erzsébet.

„ A tartós katéter beültetése nem olcsó, még akkor sem, ha tulajdonképpen korlátlan ideig biztosítja az ewiCare a működtetését: a folyamatos eszközellátás és a későbbi konzultációs díjak is benne vannak a díjban. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy így is köszönetet kell mondanunk azért, hogy ez a magánklinika behozta Magyarországra ezt az alig ismert, de „megfizethetetlen” megoldást. Olyan pluszt ad az ember életéhez, amit csak az érthet meg, aki ebbe a kiszolgáltatott és veszélyes helyzetbe kerül. Azt gondolom, mi nagyon szerencsések voltunk, hogy még azelőtt megtaláltuk ezt a lehetőséget, mielőtt az ascites súlyosabb tünetei jelentkeztek volna. Nem is merek rágondolni, milyen lehet hetente kórházba járni a szúrások miatt. ”

Ewicare beteg tájékoztatása kezelés előtt

Szolgáltatásunk bemutatása

A rekurrens hasi folyadékgyülemmel küzdő páciens számára komplex szolgáltatáscsomagot kínálunk. Lehetősége van a különböző tartalmú csomagok közül választania, melyek minden esetben professzionális megoldást nyújtanak tünetei kezelésére. A páciens hasüregébe előzetes konzultációt, vizsgálatot követően minimálisan invazív sebészeti beavatkozás keretén belül kerül beültetésre a tartós katéter, mely addig marad a hasüregben, ameddig szüksége van rá.
ewicare medical center

Első lépések: előzetes konzultáció

A beavatkozás előtt pácienseinknek nélkülözhetetlen egy előzetes konzultáción részt venniük. A kivizsgálás szerves része a beteg általános állapotának felmérése, ezen kívül a műtéti szövődmények kockázatának lehetőségét is alapos vizsgálattal tudjuk minimalizálni. Ennek egyik feltétele egy friss laboratóriumi lelet ellenőrzése. Az előzetes konzultáció további részét képezi az általános hasi ultrahang vizsgálat. Sikeres kivizsgálást követően akár azonnal elvégezhető a tartós katéter beültetése.
A beavatkozást megelőzően a katéter beültetést végző szakorvos kollégánk minden esetben részletes tájékoztatást ad pácienseinknek a műtét lépéseiről ill. a kezelés esetleges kockázatairól, és mindig rendelkezésre áll kérdéseik megválaszolására.

ewicare medical center

A beavatkozás

A katéter műtéti úton történő beültetésével a panaszok azonnali enyhülését tapasztalják a páciensek. A beavatkozást követően a betegeinknek néhány órás megfigyelésre maradniuk kell rendelőnkben. A pihenőszobában eltöltött idő alatt a katéter otthoni, helyes használatával ismerkednek meg, különös tekintettel a higiénés szempontokra.
Az otthoni lecsapolás lépései könnyen elsajátíthatók. 1997 óta több mint 300 000 esetben alkalmazták sikerrel az eljárást a világ számos országában, melynek köszönhetően a betegek otthon tudják hasűri folyadékgyülem okozta panaszaikat enyhíteni. A műtétet követően a páciens megismeri a katéterrendszer elemeit és maga is képessé válik a hasi folyadékgyülem lecsapolására otthoni környezetben.
Javasoljuk betegeinknek, hogy hozzátartozójuk kísérje el őket a beavatkozásra, így többen megtanulhatják az otthoni használat lépéseit, és később otthon segítséget tudnak nyújtani a betegnek.

ewicare medical center - fokuszban a paciens

Oktatás

Szintén a megfigyelési időszakban mutatjuk be részletesen az otthoni használathoz szükséges szettek tartalmát, a steril körülmények fenntartásának részleteit, a kötözés lépéseit. A katétert minden egyes csapolást követően új kötéssel kell rögzíteni, A kötszer fedi a katétert, a ruházat alatt észrevétlen marad, és nem hátráltatja a beteget a mindennapi tevékenységeiben.
Távozás előtt betegeinket ellátjuk steril fogyóanyagokkal, illetve ismertetjük velük a későbbi kapcsolattartás menetét.

ewicare medical center

Ellátás a fogyóanyagokkal

Páciensünknek szigorúan adminisztrálnia kell a lecsapolások minden alkalmával. Fel kell jegyeznie a folyadék-leeresztés dátumát, a lecsapolt mennyiséget, illetve minden, a szokásostól eltérő körülményt.
Mielőtt szettjei elfogynának, rendelőnket kell értesítenie, így el tudjuk látni további fogyóanyagokkal. Kollégáink minden alkalommal részletes tájékoztatást fognak kérni a korábbi csapolásokról. Mivel a lecsapoláshoz szükséges szett nem kapható a gyógyszertárakban vagy az egészségügyi központokban, kérjük, közvetlenül minket értesítsen. Az otthoni szetteket postán juttatjuk el a pácienshez, de személyesen is átvehető rendelőnkben.

ewicare medical center

Kontrollvizsgálat

Az általunk nyújtott terápia célja, hogy minimálisra csökkentse az orvos és beteg közötti találkozások számát. Pácienseink számára egyetlen kötelező kontrollvizsgálatot írunk elő, amire 2-3 héttel a műtét után kerül sor. Ez alkalommal ellenőrzi a beültetést végző orvos a sebeket, eltávolítja a varratot. Ezt követően kizárólag panasz esetén van szükség kontrollvizsgálatra.
ewicare medical center - felepules

Fókuszban a páciens

A hozzánk forduló páciens hathatós segítséget kap, minimálisra csökken a kockázatot jelentő beavatkozások száma. Mobilitása megnő, otthoni, biztonságot nyújtó környezetben történő kezelése pozitív hatással van közérzetére, és az egyéb terápiákra is jobban reagál. Tüneteit azonnal meg tudja szüntetni, életminősége lényegesen javul.
Missziónk, hogy az érintett betegcsoportot teljesebb élethez segítsük.

Empátia, kényelem, szakértelem: fókuszban a páciens

A hozzánk forduló páciens hathatós segítséget kap, minimálisra csökken a kockázatot jelentő beavatkozások száma. Mobilitása megnő, otthoni, biztonságot nyújtó környezetben történő kezelése pozitív hatással van közérzetére, és az egyéb (sugárkezelés, kemoterápia) terápiákra is jobban reagál. Tüneteit azonnal meg tudja szüntetni, életminősége lényegesen javul.

Gyors megoldás sürgős esetben is

Rendelőnkben igyekszünk a súlyos állapotú betegek számára a lehető legrövidebb várakozási idővel rendelkezésre állni.

Szintén a páciens-orvos találkozások számát minimalizálni törekszünk azzal, hogy betegeinknek lehetősége van az előzetes konzultációt online kereteken belül elkezdeni. Ennek megfelelően e-mail-ben küldheti el naprakész orvosi leleteit, zárójelentéseit, rendszeresen szedett gyógyszereinek listáját, hogy kezelőorvosa elvégezhesse ezek kiértékelését előzetesen, és kizárhassa a lehetséges kontraindikációkat.

Fontos számunkra pácienseink biztonsága. Szigorú higiénés szabályok betartása mellett várjuk betegeinket, ugyanakkor tudjuk, mennyire fontos, hogy szeretteik velük tudjanak lenni a beavatkozás során. Így lehetőséget biztosítunk számukra, hogy akár több hozzátartozójuk is elkísérje őket rendelőnkbe.

Oktató videó

Az alábbi videóban részletesen bemutatjuk a katéter otthoni használatát.

Missziónk, hogy az érintett betegcsoportot teljesebb élethez segítsük.

ewicare medical center

Töltse ki kérdőívünket, amelyről kiértékelést küldünk Önnek.

Szeretnénk ezzel segítséget nyújtani ahhoz, hogy betegségével kapcsolatban felmérhesse további lehetőségeit.

A kérdőívet kitöltők között három vitamincsomagot sorsolunk ki!